Hoffer Péter és a bolt
- Honnan az ismeretség az Ocho dobosával, Gyurit még az Ocho Macho előtti korszakból ismered?
Gyurival a közös márka, a TAMA dobok iránti elköteleződés hozott össze a hangszerbolt indításával talán egy időben csak nem 7 éve.
- Gyakorló dobosként ismernek a keményebb rock kedvelői. Milyen zenekarokon át jutottál a jelenlegi Bandáig?
Gyakorlatilag 17 éves korom óta, több mint 20 éve vagyok a MOBY DICK dobosa. Ezt megelőzően egy zenekarban játszottam csak, amit úgy hívtak Paranoid. Később doboltam Demjén Ferenc zenekarában, számos színházi musical-t doboltam stúdióban, Hobo bandájában is “kávázgathattam”, melynek eredménye a Circus Hungaricus című lemez lett. Tíz éve játszom Rúzsa Magdi zenekarában ahol szintén túl vagyunk már jónéhány sikerlemezen és több mint 400 fellépésen. A Moby Dick-el tavaly egy sikeres lemezt jelentettünk meg Földi Pokol címmel és készülünk a nyári fesztiválokra.
- Hol és mikor lesz a következő Koncert?
Rúzsa Magdival június 6 - án budapesten a PARK-ban lesz, egy hang és fénytecnikai szempontból is egyedi nagykoncertünk. a MOBY DICK-el június 19-én játszunk a felvidéken.
- Most, hogy kicsit hangolódtunk, térjünk rá a Hangszerboltra. Miért nyit egy zenész hangszerboltot? Minden hangszer iránti vágy, gyermekkori élmény, vagy csak üzleti megfontolás az ok?
Mindíg is szerettem volna magam körbe venni a zenével, így 21 éve dobiskolát indítottam, majd ebből, igény hatására magától jött az üzlet. Szerencsésnek tartom magam hiszen a boltban is olyan hangszer márkákat értékesítünk, melyek megfelelnek a számomra felállított minőségi követelményeknek, legyen szó gitárról, erősítőről, dobról vagy billentyűs hangszerekről.
- Hogyan határozható meg az üzlet profilja? Mi minden található meg nálatok a hangszerek sokaságából?
A lényeg nálunk nem a sokaság, hanem sokkal inkább a minőség és a hozzá kapcsolódó szolgáltatás. Fontos az általam kiválasztott négy kiemelten forgalmazott ROLAND, BOSS, TAMA, IBANEZ márkánál a minőség, a gyors kiszolgálás, a megfelelő alkatrész és szervíz háttér valamint a hangszer megfelelő bemutatása és átadása, igény esetén oktatása. Bár ezen “brand”-ek hangszerei jellemzően nem hibásodnak meg, a megfelelő garancia illetve, javítási idő allat a csere hangszer biztosítása is lényeges szempont.
- Zenészként biztosan van mögöttes eszmei, vagy szakmai hitvallás is ami formálja az arculatot, tévedek?
Természetesen az előzőekben leírt szempontok és kizárólag ezek formálták arculatunkat, hiszen ha egy hangszer, minőségi hiányosságai miatt nem okoz örömet használójának, úgy a zenéléstől is elveheti a kedvet, méghozzá oktatási tapasztalataim alapján akár egy életre is. Nekem és munkatársaimnak is fontos hogy higgyünk abban a hangszerben ami kapható nálunk az üzletben hogy azt hitelesen meggyőződésből kínáljuk vásárlóinknak.
- A piaci verseny nagy részesei a „ csak” internetes áruházak, de ezek nem pótolhatják azokat az információkat, amit személyesen kaphat meg a vásárló, ha belép egy hangszerboltba. Milyen területeken tudtok segítséget nyújtani a betérőknek?
Van ugyan internetes áruháza a Hoffer Hangszernek, mert 2015-ben már alap elvárás hogy webes felületen is mutassuk magunkat, de mégis azt gondolom, hogy aki jó hangszerre vágyik az nem csak egy leírás és pár kép alapján vásárol.
- Lehetősége van kipróbálni a hangszereket nálatok?
Természetesen van lehetőség a kipróbálásra, illetve ha nincs raktáron a kívánt hangszer, pár napon belűl az általunk forgalmazott márkák többségét le tudjuk kérni és vásárlási kötelezettség nélkül próbálhatja ki az érdeklődő.
- Akik az ország ezen részén élnek a dob oktatásról is ismerhetnek. Melyik volt előbb a Hoffer Dobiskola, vagy a hangszerüzlet?
Mindennek az alapja a dobiskola volt.
- Ha jól számolom a dobiskola nyitása óta lassan felnőtt egy generáció , betérnek hozzátok olyanok, akik a nálad kezdtek tanulni, majd később vásárlóid lettek és jelenleg zenészként dolgoznak, játszanak?
Természetesen mára már sok ilyen vásárlónk van akik nálunk tanultak és ma már sikeres zenészek, de a fordítottja is igaz, hogy először vásároltak és csak aztán iratkoztak be az iskolába, dobolni, gitározni vagy éppen zongorázni.
- Kedvenc Hangszer?
Gitár
- Minden zenész tudja, hogy biztos és pontos ritmus nélkül nincs jó zenekar, neked ki a „jó dobos” ?
Számomra az a jó dobos aki kicsit nemcsak dobos hanem zenész is, tehát valamilyen hangszeren még játszik és megvan benne a zene iránti alázat.
- Ki az akit kiemelkedő tehetségnek tartasz a fiatalok között és szívesen olvasnál vele egy riportot?
Sok nevem van de első körben Vigh Norbit az Auróra dobosát mondanám.
- Végezetül, mondj egy környékbeli klubot, ahol szívesen lépsz fel a zenekarral, ahol helyet kap az Élő Zene,hogy felvegyük a kapcsolatot és bemutathassuk őket az olvasóknak.
Hangár Music Garden Sopron
- Elérhetőségek?
Címünk: Hoffer Hangszer (Paradil Kkt.) - 9400 Sopron, Ógabona Tér 16.
Telefon: 0699-333-626
Mobil: 0630-9372-440
E-mail: info@hofferhangszer.hu
Web: www.hofferhangszer.hu
Jelentkezz riport készítésre, mert most lehetőséged nyílik, hogy bemutasd magad és a bandádat a LEZMON-on!
Csatlakozz a LEZMON-hoz, hogy minél többen ismerhessék meg a zenekarodat!
Töltsd fel koncertedet, hogy minél többen ott lehessenek!