SZIA-MIA HARAMIA

Az egyik legfrissebb történés veletek kapcsolatban az, hogy piacra dobtatok egy négy dalt tartalmazó kislemezt, a Punkot. Ezzel az EP formátummal próbáltatok reagálni arra az egyre általánosabbá váló igényre, hogy az emberek már nem albumokat, hanem csak egy-egy nótát hallgatnak?

- Nálunk minden nagylemezt követ egy kislemez, szóval a diszkográfiánk kronológiájában most ennek kellett jönnie. Egyszerűen csak szerettük volna követni az Ocho hagyományokat. Másrészt pedig a De Puta Madre albumon komolyabb, mélyebb tartalmú szöveggel bíró számok vannak, a punkosabb ötletek meg bennünk maradtak. Így aztán úgy voltunk vele, hogy miért ne hozzuk ki ezeket külön, és szerencsére a kiadó is támogatott ebben minket. Január-februárban a fű sem nő Magyarországon, szóval bevettük magunkat a stúdióba, és elkészítettük a Punkot.

Az előző album címadóját erre a kislemezre is felraktátok, némileg átvariálva, más szöveggel. Túl sokat nem vesztett az aktualitásából…

- Egyrészt valóban nem vesztette el az aktualitását, másfelől meg egyfajta folytonosságot akartunk továbbvinni. Ha nagyon bíztatnak, és írunk egy újabb nagylemezt, azon lehet, hogy lesz DPM3 is (nevet). Ebben az országban sok dolog nem változik, amikre mi szeretnénk rávilágítani. Lássuk be, hogy a rejtett átverések mindenkit bosszantanak. Amikor például azt mondják, hogy egy mobilhálózat teljes lefedettséggel rendelkezik itthon, aztán már az autópályáról sem tudsz senkit felhívni. Hogy mást ne mondjak, Szombathely és Kőszeg között kétszer megy el a térerő, akármilyen telefonod van. Ez vérlázító tud lenni, főleg, mikor kapod cserébe a 20 000 forintos csekket. Akkor azért felmerül a kérdés benned, hogy miért is fizetsz ennyit?

Sok támadást kaptatok emiatt a nóta miatt, pedig elég csak ránézni a Denizzel közösen készített Teccik soraira, és abból máris lejön, hogy szeretitek a hazánkat, csak éppen nyitott szemmel járkáltok.

- Ezért is punk a lemez, mert életérzéseket, hangulatokat fogalmazunk meg a magunk lázadó, illegál módján. Visegrádon töltöttünk egy hétvégét, gyönyörű az egész táj, és megálltunk egy pihenőhelyen, hogy a gyereknek vegyünk egy adag hasábburgonyát, merthogy ki volt írva, hogy kapható. Odamegyek a bódéhoz, kérem a krumplit, amire az a válasz, hogy nincs. De akkor miért van kiírva? Ebben a dalban benne van az, hogy mennyire élhető és jó ország lehetne ez, csodálatos helyekkel, megismételhetetlen földrajzi adottságokkal, és remek, jó emberekkel, de találkozol olyan agyament ötletekkel, amiktől kézifék be, aztán húznál innen. Ettől függetlenül a Teccikbe szerettük volna belepumpálni a pozitív élményeket, ezért született a „legszebb lányok mind magyarok, annyira tetszik, szerintem maradok!” rész is.

Miért pont Denizre esett a választás?

- Először jó barátok lettünk, és csak utána merült fel, hogy csinálhatnánk valamit közösen. Vicces volt, mert egyszer felhívott, hogy most ment az egyik kedvenc dala (Legközelebb hagyom) a rádióban, és hogy csak akkor tudta meg, hogy az egy Ocho Macho szám (mosolyog). Akkor mondta, hogy szeretne erre egy remixet készíteni, én meg erre azt válaszoltam, hogy hagyjuk azt a nótát, hadd élje a kis életét, inkább csináljunk valami újat közösen. Egy kicsit hagytuk jegelni ezt a témát, utána viszont két hét alatt összepakoltuk a dalt.

Illetve felraktatok a Punkra egy Halász Judit átdolgozást is, aki annyira hiteles szereplő több generáció szemében is, hogy kifejezetten menő az ő munkásságához nyúlni.

- Az tök jó, ha menő a végeredmény, az ötlet viszont egészen véletlenül jött. A kislányomat vittem csiribiri tornára, és ők A hegyi tolvajra ugrabugráltak, és mikor meghallottam, arra gondoltam, hogy Manu Chao biztosan feldolgozná, és nyomná a Pinokkió mellett. Úgyhogy mielőtt ő lecsapna rá, inkább csináljuk meg mi. Amikor az eredeti szerzőjét szembesítettük a mi verziónkkal, azt mondta, hogy hú, ez nagyon bátor, nagyon zászlós meg nagyon forradalom. A művésznő meg elcsodálkozott a megközelítésünkön, de kifejezte a tetszését, és hogy valójában ő is egy kicsit punk (nevet). Ennél jobb visszaigazolást nem kaphattunk volna.

Elindultatok a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyen, sőt, be is kerültetek a döntőbe. Kétszeres platinalemezes, aktívan, teltházak előtt koncertező zenekarként miért éreztétek szükségét, hogy rajthoz álljatok egy ilyen megmérettetésen?

- A döntési helyzet egyáltalán akkor merül fel, amikor egy ilyen tehetségmutató műsorba a 100 tagú zsűri a megközelítőleg 40 csapatból kiválaszt kilencet. Ekkor jön a kérdés, hogy erre a felkérésre mit szabad reagálni? Kicsit gyanakodsz is, hogy miért lesz ez jó neked, mikor nagyszínpados voltál már olyan fesztiválokon, mint az EFOTT, a SZIN, a PAFE vagy az erdélyi Félsziget. De van egy olyan mondás, hogy felfelé nem illik nemet mondani. Úgy voltunk vele, hogy ha a VOLT Fesztivál meg az MR2 ránk gondol, akkor beállunk a sorba. Mégiscsak egy újabb platform, egy jó értelemben vett média hype, ami minden előnyével és hátrányával együtt csak jól jöhet. Persze nem csak erre koncentrálunk, szerencsére tele a naptárunk, szeretnénk a május 28-ai Budapest Parkos bulit is nagyon jól megcsinálni. Szóval a Nagy-Szín-Pad egy állomás, amire nagyon figyelünk, leparkolunk, megállunk benne, de úgy, hogy közben már megyünk tovább.

Milyen most a zenei élet Szombathelyen?

- Köszöni, elvan, talán csak a koncerthelyszínekkel van egy kis probléma. Egyébként a Végállomás most nagyon megerősítette magát, illetve a Savaria Cinema Kávézó aulájában szoktak bulik lenni. A sportházat most átépítik, ott szoktak nagyobb események lenni, mint az R-GO, a Neoton, vagy az Ocho Macho a Buena Vistával. Nagy élmény volt előttük játszani! De egyre jobban jön fel a Voler Mouche, ők is szombathelyiek, és tudomásom szerint az Elefántnak is van kötődése a városhoz. Viszont hiányzik egy olyan hely, ami kimondottan arra van, hogy ott zenekarok játsszanak. A Végállomás tök jó, csak messze van a központtól és igazán sok ember nem fér be.

Ha már említetted a Buena Vistát: sosem jött szembe veletek néhány koncert lehetősége a karibi térségben? Persze tudom, hogy ez elsősorban az anyagiakon múlik.

- Hááát, nem tudom… azért ha belekezdünk a Haramiába vagy a Teccikbe, azoknak nincs sok közük a latin világhoz. A hangszerparkból adódóan persze benne van az Ocho Macho zenéjében, hogy szeretünk kalandozni, és ki is használjuk azt a lehetőséget, hogy latin-ska-reggae elemeket ötvözünk, utána meg egy headcuttal befejezzük. Azért szépen elvéreznénk, ha autentikus latin muzsikát kellene játszanunk egy kubai utcazenésznek. Ettől függetlenül volt már olyan élményünk, hogy kubaiak bekeveredtek a koncertünkre, és nagyon tetszett nekik, amit hallottak. Sőt, a Buena Vista tagjai a függöny mögött végigtáncolták a programunkat, utána meg behívtak az öltözőjükbe, szóval azt gondolom, hogy ezzel ki van pipálva a karib világ (mosolyog). Amúgy valami készülődik, lehet, hogy egy nagyon nagy utazás össze fog jönni, meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Egyelőre szerintem Európában fogyaszthatóbb a zenénk, mint ott, ahol az öreg cubanónak térdig lóg a szivarja (nevet).

Betudod annak is az Ocho Macho népszerűségét, hogy egy kis napfényt és felüdülést csempésztek a híresen búval bombázott magyar lelkületbe?

- Jó lenne, ha ez lenne a visszhangja a tevékenységünknek, ami mellé hozzátenném, hogy reményeim szerint az új tagok érkezésével a vájtfülűek hallják majd a zenei igényességet is a dalokban, hiszen a gitárosunk jazz tanszakot végzett, a zongoristánk pedig Király Viktort kísérte, és szintén jazz konzis, és mégis be tudnak állni ebbe a zeneiségbe. Lehet hallani, hogy a zenekar nagyon érett, csak élő bulikat vállalunk, és törekedünk arra, hogy ez az anti-depresszáns koncerthangulat igényes legyen. Szeretünk improvizálni a színpadon, ez tart minket éberen és fiatalon (nevet).

Előfordulhat a Nagy-Szín-Pad tehetségmutatón, hogy 7 perccel túllépitek a játékidőt?

- Háh, ez jó (nevet)! Biztos, hogy nem. Amúgy a 7 perc című dal megint csak egy magyar sajátosságra világít rá. Mint ahogy az is hungarikum, hogy a playback huszárok kapnak meghívást a mulatságokba. Ezt sehol máshol a világon nem fogadja el a közönség. Tíz éve ordibálom a mikrofonba, hogy legyen meg az emberekben az igényesség a kultúrával szemben, és igenis merjenek ennek hangot adni. Legyen élő zene a magyarországi színpadokon! A 7 perc egy hasonló eseményhez köthető: a fesztiválokon a műsoridő 40-45 perc, de azzal nem kalkulálnak a szervezők, hogy egy zenekar nem tud a refrén közepén lejönni. Külföldön, Ausztriában vagy Németországban, előre szólnak, mondjuk a 60 perces műsor vége előtt 10 perccel, hogy vége, és így 52-53-nál szépen-nyugisan be tudod fejezni. Tehát nem úgy van megcsinálva, hogy 50-nél lehúzzák a hangerőt, hanem ha 50 perced van, abból 40 a játékidő, és ezt előtte közlik is veled normálisan. Ott a zenész valahogy máshogy van kezelve, nincs elintézve egy „na, húzzál le!” felszólítással. Lehet, hogy nem szimpatikus ez a gondolkodás, amit én képviselek, de szerintem a zenészek is merjenek kiállni magukért.

Az interjút készítette: Blahó Dávid, Kultography